Elhalasztják a 2021-es Nyári Egyetemi Világjátékokat

Döntött a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU): a 2021. augusztus végére tervezett chengdu-i (Kína) Nyári Egyetemi Világjátékok (korábbi nevén Universiade) nem kerül megrendezésre, hanem 2022-re halasztják.

A FISU közölte, hogy a Játékok a jelenleg tapasztalható egészségügyi világhelyzetben nem rendezhető meg biztonságos körülmények között, figyelembe véve, hogy ez a multisport esemény nem elsősorban profi sportolókat, hanem egyetemistákat és főiskolásokat vonultat fel a világ minden tájáról, és nem kizárólag a sportversenyekről, hanem közösségi élményről, a kultúrák találkozásáról, a nemzetek közötti ismerkedésről, barátságok köttetéséről szól.

Mint ismeretes, a legutóbbi, 2019-es Nyári Universiadéról – melyet Olaszországban, Nápolyban rendeztek – a magyar női vízilabda válogatott nyerte a küldöttség egyetlen aranyérmét, történelmi sikert aratva a nápolyi medencében a hazai olasz válogatott ellen. Chengdu-ban a női és a férfi vízilabda csapat is szerepelt volna idén, de reményeink szerint egy év múlva még összeszokottabb, ütőképesebb csapatok szerepelhetnek majd a Játékokon.  (Forrás: waterpolo.hu)

További hírek